Itáliából szeretettel: Articsókás-rizses bruschetta

Világszerte népszerű!

A napszak bármely pillanatában ehető és egészséges finomság.

Lehet, előétel, vagy főétel, ahogyan szeretnéd. 🙂 Egyszerűen, és könnyedén megvalósítható, kezdőknek is ajánlom.

A gyorsan elkészíthető, sokféle finomsággal megrakott pirított, ropogós kenyér az egyik legnépszerűbb előétel akár többfogásos vacsoráról, akár baráti vagy családi összejövetelről van szó, de a kettesben elköltött étkezések ínycsiklandó felvezetése is lehet. 

A világszerte népszerű bruschetta (ejtsd: bruszketta) első darabjai a 15. században valahol egy közép-itáliai parasztkonyhában készülhettek – hogy pontosan ki és mikor tálalta fel a kezdetben kevés olívaolajjal meglocsolt pane bruscatóból (pirított kenyérből) álló ételt, ugyanúgy nem ismert, mint a szegények konyhájából származó számos közismert fogás születése. Évszázadok alatt aztán részben az életkörülmények javulásával, részben pedig a leleményes itáliai szakácsok és háziasszonyok ügyességének, fantáziájának és a rendelkezésre álló alapanyagok végtelen számú variációjának köszönhetően elfoglalta helyét a társadalom szinte minden rétegének asztalán, sőt a luxuséttermek konyhájának kínálatában is.



A bruschetta rendszerint ropogós héjú kenyérből, és máig az egyik legismertebb változat – frissen pirított kenyérből készül, amelyet még melegen alaposan bedörzsölnek fokhagymával, majd sózzák, és több-kevesebb olívaolajjal meglocsolják, időnként kevés borssal fűszerezik. Ennek az egyszerű bruschettának a lényege a jó minőségű olívaolajban rejlik. November táján számos itáliai olajtermelő teszteli családi és baráti körben a frissen sajtolt olajat ezzel az egyszerűségében is tökéletes falattal.

Toszkánában a bruschettát fettuntának hívják, ami annyit tesz: „olajos szelet” A bruschetta mostanában igen népszerű, többek között az angol középosztály egyik nagy kedvence. Forrás itt és itt



Én ma hoztam nektek egy ilyen különleges finomságot, melyet vacsorára készítettem, de a napszak bármely pillanatában ehető és egészséges, mely gyorsan készen van. 🙂



Articsókás-rizses bruschetta recept gluténmentes

Hozzávalók:


Magos teljeskiörlésű szeletelt kenyér – gluténmentesen itt

½ doboz piros koktélparadicsom vagy 3-4 db közepes paradicsom

½ doboz sárga koktélparadicsom

1 üveg articsóka – (ízlés szerint 3-4 db)

1 maréknyi olívabogyó fekete-zöld

pekándió vagy kesudió vagy magyar dió – (ha nem vagyunk rá allergiásak)

egy csipet *chili pehely

egy csipet *Himalája só

egy csipet *Hétbors durvára darált fűszer

1 db zöldhagyma – zöldjével együtt

kb.  4-6 levélke friss bazsalikom levél

½ citrom (közepes) reszelt héja és leve

1 kk cukor

2 gerezd fokhagyma – reszelve

egy nagy löttyintésnyi extra szűz olívaolaj

3-4 ek rizs

Tetejére:

retekcsíra

Ha csak egy-két személyre készítjük, akkor kevesebb anyaghányaddal számoljunk, ízlésünknek megfelelően.

A hozzávalóknál * megjelölt termékeket a négy égtáj Ázsia boltban szoktam vásárolni, online is lehet rendelni:

http://azsiabolt.hu/termekek

http://www.azsiabt.hu/termekek/fszrkev?page=1



Articsókás-rizses bruschetta

elkészítése:


A paradicsomot vágjuk fel kockára, majd tegyük egy tálba. Ezt követően adjuk hozzá a szintén kockára vágott articsókát, olívabogyót, durvára vágott diót, karikára vágott zöldhagymát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg chili pehellyel, és jól keverjük össze.

Ezután reszeljük bele a citromhéjat, és adjuk hozzá a levét is, majd a cukrot (ez azért kell, hogy a savas jelleget ellensúlyozzuk). Majd reszeljük bele a fokhagymát, és jól keverjük el megint.



Locsoljuk meg olívaolajjal, vágjunk apróra bazsalikom levelet. Nekem volt egy kis főtt rizs, így azt is felhasználtam, ezt a végén adjunk hozzá. Majd jól keverjük el, nagyon szépen felszívja a rizs egy kicsit a paradicsom levét.

Majd pirítsuk meg a magos szeletelt kenyeret, és halmozzuk rá az articsókás-rizses bruschettát. A tetejét szórjuk meg retekcsírával, és máris falatozhatjuk ezt a finom és egészséges bruschettát.

Ha tetszett a recept, kérlek, oszd meg másokkal is, hisz az egészség mindenkié… Köszönöm

 

További receptekért, tippekért, érdekességekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:

https://www.facebook.com/mediterranetelek.klarissza

 

Jó étvágyat és jó egészséget!

Klarissza

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »