Nagyon jó gyomorvígasz: Kolbászos frankfurti leves

Ifjúságunk menzás kedvence!



A diétás zsírégető. 🙂

Frankfurtban járva hamar kiderülhet, hogy a menzás kedvencünknek, semmi köze névadójához. Frankfurtban, mint sem tudnak a mi frankfurti levesünkről, de ettől függetlenül, isteni finom, és igazán felmelegít a hideg napokon.

A két világháború között a szerény polgári lét velejárója volt: akinek nem telt marhára, az virsliből főzött levest, de a II. világháború után, s főleg az ötvenes években státusszimbólummá avanzsált, hiszen akkoriban már a virsli is luxust jelentett. A kelkáposztával agyonetetett nép aztán a hetvenes években ráunt, így a frankfurti leves a nyolcvanas évekre tipikus menzakaja lett, azaz társadalmilag nagyot zuhant, s ezen az állapoton a rendszerváltás sem változtatott. 

Persze ma már feltűntek a jobb minőségű virslik, ez pedig reményt ad a frankfurti leves újjászületésére, amely attól igazán magyar, hogy csakis ezt a fajta virslis levest készítik kelkáposztával, csöppnyi pirospaprikával és tejfölös habarással. Amúgy ez a leves virágkorában, az 50-es 60-as években elképzelhetetlen volt Delikát nélkül… 🙂 így hát, mindenki alakítgatja ezt a finom levest a saját ízlésének megfelelően. Erre is mondhatjuk, hogy ahány ház, annyi szokás. Íme, az én receptem, én így készítem. Isteni finom és egészséges, érdemes elkészíteni. Arról nem is beszélve, hogy beilleszthető a káposztaleves diétába, (akár a krumpli el is hagyható, bár én nem szoktam, így is hatásos) igazán zsírégető finomság.



Kolbászos frankfurti leves recept – gluténmentes

Hozzávalók:


1 db kisebb fej kelkáposzta

5 dkg füstölt házi szalonna

1 db vöröshagyma

2 db zöldhagyma

2 db TV paprika

Kaliforniai paprika (piros-zöld-sárga fele)

3 db paradicsom

2 db sárgarépa

2 db fehérrépa

1 db kisebb karalábé

1 db zellerszár más néven szárzeller

6 db burgonya

1 db chili

2-3 db Wiesbauer gluténmentes csípős grill kolbász – Sparban, Aldiban kapható

Fűszerek:

2 db marhahús leveskocka

1 liter húsleves alaplé vagy víz

2 gerezd fokhagyma – reszelve

½ kk *cayenne bors

1 kk *majoránna

½ kk *őrölt kömény

1 kk *borsikafű

½ kk *ötbors őrölt fűszer

1 csipet *kakukkfű

1 kk *Himalája só – ízlés szerint

1 kk Kalocsai pirospaprika

2 ek tápióka liszt

5 ek kókuszolaj

1 csokor petrezselyem

A hozzávalóknál * megjelölt termékeket a négy égtáj Ázsia boltban szoktam vásárolni, online is lehet rendelni:

http://azsiabolt.hu/termekek

http://www.azsiabt.hu/termekek/fszrkev?page=1

Kolbászos frankfurti leves

elkészítése:


A kelkáposztát vágjuk fel, egy kés segítségével vékonyabb csíkokra. A zöldséget, burgonyát, paprikát, paradicsomot kockákra, a hagymát apróra, zöldhagymát, chilit, szárzellert karikára vágjuk fel. Majd tegyük félre.

A szalonnát csíkokra, a kolbászt karikára vágjuk fel.

Ezután a kókuszolajat hevítsük fel, majd pirítsuk meg a szalonnát, jöhet rá a kolbász, majd a hagyma, tovább pirít, majd a paprika, chili, paradicsom, majd pirítsuk tovább kb. 5 perc.



Ezt követően, adjuk hozzá a zöldségeket és pirítsuk tovább. Majd a hőről lehúzva, adjuk hozzá a Kalocsai pirospaprikát, keverjük el, majd a hozzávalóknál lévő fűszerekkel ízesítsük, szórjuk meg tápióka liszttel, és szintén keverjük el.

Tegyük vissza a hőre, majd öntsük fel alaplével, vagy vízzel, és adjuk hozzá a káposztát, addig legyen a folyadék, hogy épphogy ellepje.

Mielőtt készen lenne, előtte egy 15 perccel, adjuk hozzá a burgonyát. Majd főzzük teljesen készre. Ha elkészült a végén apróra vágott petrezselymet szórjunk bele.



Tálalásnál tejföllel kínálhatjuk.

Ha tetszett a recept, kérlek, oszd meg másokkal is, hisz az egészség mindenkié… Köszönöm

 

További receptekért, tippekért, érdekességekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:

https://www.facebook.com/mediterranetelek.klarissza

 

Jó étvágyat és jó egészséget!

Klarissza

 

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »